Az elmúlt másfél hónapot a csendes elfogadás jellemzi.
Lehet, hogy ez az amikor az ember "nem gondol rá görcsösen", nem fogadja sírva, ha megjön...jó nem csapom be magam azzal, hogy nem szomorodtam el.Gyűlölöm a gondolatát, hogy az édes, egymás karjaiban heverészést felváltja az ipari gyerekcsinálás gondolata...hogy a szex nem csupán valamiféle örömforrás, hanem produkciós tevékenység, ami ráadásul eredménytelenül teljesít.
Gyönyört akarok, és az ebből az eufóriából származó életet...jól vagyunk, jók vagyunk együtt, szeretjük egymást, alakítjuk az világunkat,minden a helyén...akkor miért?!?!?
Miért nem lehet természetes úton?!Pedig már ott tartok, hogy jó akkor mégis vissza kell menni a dokihoz...
A Drágám mindenféle ellenvetés nélkül jön velem, ugyan megkérdezte, hogy és mit fognak nekünk ott mondani?!Hát ha én azt tudnám...hát ha én azt pontosan érteném....de ugye még ez is.Idegen ország, idegen nyelv.
De jön velem és ez a lényeg.
Viszont tegnap mondtam neki, hogy lehet el kéne mennünk valahova...csak mi ketten...régóta nem voltunk így együtt, és egy kis szabadságolás mindig jót tesz a libidónak.Sok a stressz, elsősorban nála és nem akarok hormonokat!Mert ha elmegyünk dokihoz, tuti lesz valami "rásegítés".
Féltem, hogy előjön a már megint ezzel foglalkozol, de ehelyett körbetelefonált és secperc alatt lerendezett egy wellness-es szállást a hétvégére...valahogy így lesz félidő is.
És persze előtör belőlem a romantikus ábrándozó, hogy a karácsonykor talán már hárman...Adja az ég!
Ha meg nem, akkor januárban irány az orvos.
